SZERETET

 

Ha van valami a Bibliában, amit még az ateisták, és a kereszténység ellenzői is elfogadnak, az Pál apostol szeretetdefiníciója.

1Kor.13. 4. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.  Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.  Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.  Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.

A rövidebb változatot idéztem, ennek is elég érzelmi töltete van. Fájdalmas árat fizettem azért a felismerését, hogy Pál apostol meghatározása, ahogy maga is ebben a fejezetben később írja, bizony töredékes, mint minden prófétálás. Ha vesszük a bátorságot, és a legnagyobb egyháztanító prófétálását összevetjük Jézus szavaival, érdekes következtetésre jutunk.

Jézus azt tanítja, hogy Isten felhozza napját jóra, rosszra egyaránt, és esőjével enyhet ad igaznak és hamisnak, Mt.5.45. azaz egyformán viszonyul jóhoz, rosszhoz, igazhoz és hamishoz. Pál mégis egyoldalú magatartást szuggerál az igazsággal és hamissággal kapcsolatban. Jézus azt tanítja, szeresd felebarátod, mint tenmagad, azaz keresd a magad hasznát is, és felebarátodét is, legyetek egyenlők, Pál szerint ez nem szeretet, csak az, ha magunkat nem szeretjük, ha magunkkal nem törődünk.

Isten, mint jó szülő, az összes princípiumot, szigort, engedékenységet, a köznapi értelemben vett  szeretetlenséget és szeretetet a lehető legoptimálisabb módon bocsátja ránk fejlődésünk érdekében. Ez a SZERETET, az örök, az isteni princípium, de ha a szeretetben minden benne van, akkor mondhatjuk azt is, hogy a bölcsesség, amivel Isten a mindenséget igazgatja, a szeretet. Végülis az tud szeretni, akit nem írott szabályok, emberi elvárások mozgatnak, hanem aki annak az akaratát keresi, aki őt elküldte, azaz Isten irányítása, befolyása alatt áll.

Ezért most  átírom a szeretet Páli himnuszát.

A szeretet szívesen ad, de nem korlátlanul, és a maga érdekét is nézi. A szeretet végül mindig megbocsát, de nem bárgyú, nem fedez el mindent, és nem is tűr el mindent. A szeretet hosszútűrő, de tud haragudni is, ha az válik a másik hasznára. A szeretet együttérző, részvétteli, de nem elvtelenül, és tud kemény is lenni a másikhoz, ha ő elmerült az önsajnálatban, vagy másokat kárhoztat saját hibájáért. A szeretet végső soron nem ítélkezik, de nem parttalanul toleráns, és nem kiköpnivalóan langyos. 

Belebonyolódtam a definíció csapdájába, Szent Ágoston egyszerűbben megoldotta, Szeress és tégy, amit akarsz! Pál himnusza egyoldalú, de épp azzal érveltem, Isten napját felhozza jóra, rosszra egyaránt, így aztán felhozza  a harmonikus, és az egyoldalú gondolatokra is!

 

Mit ír Kahlil Gibran a szeretetről A próféta c. művében?

 

És akkor Almitra azt mondá: Beszélj nekünk a Szeretetről.

És ő fölemelte fejét, és az emberekre nézett, és csöndesség szállott reájuk. Aztán fennszóval ezeket mondotta:

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,

Jóllehet minden útja nehéz és meredek.

És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,

Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.

És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,

Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.

Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.

Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.

Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,

Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.

Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.

Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.

Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.

Fehérre őröl benneteket.

Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;

És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.

Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,

Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről

Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.

Mert a szeretetnek elég a szeretet.

Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".

És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.

De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:

Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.

Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.

Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;

És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.

Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;

Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;

Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;

S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.

 

 

VISSZA TOVÁBB