Reb Ájjziknak többször volt furcsa álma. Azt álmodta, hogy Prágában, a királyi palota, a Hrádzsin közelében, egy nagy láda aranyat talált, ami nagyon gazdaggá tette őt. Addig-addig álmodta, mígnem egyszer csak felkerekedett és elment álmainak színhelyére. Napokig kószált a palota környékén, amit persze katonák vettek körül, mígnem a parancsnok felfigyelt a furcsa zsidóra és kérdőre vonta, mit keres ott.

Az pedig elmesélte neki az álmát.

– Hát ki hisz az álmokban? – nevetett a parancsnok. Én meg azt álmodtam, hogy Krakkóban, egy Ájjzik nevű zsidó házában, a kemence alatt, el van ásva egy láda arany és gyémánt. Na és, hát bolond vagyok én, hogy elmenjek Krakkóba és elkezdjek ott ásni, egy ismeretlen ember házában?

Amikor reb Ájjzik meghallotta ezeket a szavakat, hirtelen megértette: Azért kellett neki Prágába mennie, hogy megtudja, szerencséjét nem idegenben, hanem otthon kell keresnie.

Nyomban haza is utazott, leásott a kemence alá és valóban talált egy ládát, tele arannyal és drágakövekkel...

Így aztán – szól a tanmese – azt kell megtanulni, hogy a kincset nem a cádiknál (lelki vezetőnél, gurunál, papnál) kell keresni, hanem mindenkinek a saját lelkében, mert “nagyon közel van hozzád a dolog"...