Álmaim

Álmomban Ausztriában voltam, a kinti főnökség megbízott, hogy a Magyarországról vitt házi szalámikat vigyem vissza Magyarországra, mert nyersek, és süttessem át olajban, vagy zsírban, hogy jó házias ízük legyen. A határon átsétáltam, de ahelyett, hogy az első házba betértem volna, hogy némi pénzért átsüttessem a szalámikat, Mosonmagyaróváron lakó nagynénémhez indultam. Busz nem volt, stoppoltam, felvettek, de ment közben vettem észre, hogy a kocsinak hibája van, és rükvercben halad. Félúton Mosonmagyaróvár felé kitettek, kerestem a buszmegállót, de nem ismertem ki magam abban a faluban, ritkán jártak buszok, olvashatatlan volt a menetrend, és autók sem akartam stoppal felvenni. Elindultam vissza a határ felé gyalog, hogy egy háznál majd megsüttetem a szalámikat, de ekkor vettem észre, hogy elvesztek, a fekete autóban felejtettem őket, amelyik stoppal felvett.

Éjszaka érdekes álmom volt. Betegállományban voltam, de kellemetlenül éreztem magam, úgy éreztem, már be kéne mennem dolgozni, baj lesz, hogy otthon lustálkodom, szükség van rám, dolgoznom kell, mi lesz a munkával.

Már elkezdődött a munkaidő aznap, tehát még rosszabbul éreztem magam, hogy késve is megyek be, de bementem dolgozni, ahol aztán a munkahelyi főnök kedvesen elmagyarázta, hogy ne izguljak, ne fontoskodjak, ne lelkiismereteskedjek túlzottan, egész hétre ki vagyok írva, a betegséget jó ki kell feküdni, ki kell pihenni, nem cél, hogy amint járni tud az ember, rohanjon vissza a munkába (mint manapság) töltsem otthon még a mai napot, meg a hétvégét és majd szépen hétfőn jöjjek be teljesen gyógyultan, kipihenten dolgozni.

2007. szeptember 26

Ma meg azt álmodtam, hogy külföldi kiküldetésben voltam, élveztem, hogy érdekes vonzó feladatom lesz, fontos, irányító munka, és amikor a szállásomat kerestem munkásszálló volt, 20-an egy szobában, először egy akkora ágyat akartak adni ami kb. 1 méter hosszú volt csak, mint egy hintaló, leestem volna róla, ráztam a fejem, utána meg a csupasz padlóra mutattak, feküdjek oda. El voltam keseredve, gondoltam nekem normális szállodai szoba járna, beérném egy rendezett munkásszállással is, de ez már elviselhetetlen, fel sem tudnék kelni a földről éjszaka, ha ki kell mennem, és kerestem egy másik munkásszállást.

Magyarázat: Akinek magasak az igényei, vagy beletörődik, vagy keresi a lehetőségeket.

Bevonultam, de útközben a laktanya felé azon gondolkoztam, alig tudok megszólalni, nehogy a kapus azt higgye, hogy ittam, és fogdába ne csukjanak. Tudtam, hogy a kapuügyeletes alacsonyabb rendfokozatú, de mivel szolgálatban van, elöljáróm, és le kell jelentkeznem nála. El is kezdtem mondani, őrvezető elvtárs, Arany Viktor őrmester....zászlós?.... nem tudom a rendfokozatom... Ahogy a ruhámra pillantottam, nem volt rajta a vállapom, így aztán rendfokozatom tisztázása nélkül szolgálatra jelentkeztem. A laktanyában azzal a szeretetteli érzéssel fogadtak: - te közénk tartozol. Azon töprengtem, hogy fogom felhúzni szűk és merev legénységi félcipőt, amikor valaki megérintette a vállam, és egy pár számmal nagyobb, kényelmes tiszti cipőt kaptam.

Magyarázat: Küldetésem megkezdésére szolgálatba állok. A szellemvilág nyelvét már részben elfelejtettem, ottani helyzetem, "rangom" is a feledés homályába merült bennem. A szellemvilág szeretettel fogad, és bizonyos egzisztenciális emelkedéssel, kényelmesebb módon folytatódik az életem.

Egy hajón voltam, amelyik megakadt a Duna közepén egy hídpillérnél. Megpróbáltam lejönni róla, és kiúszni a partra, de nagyon erős volt a sodrás, féltem, hogy belefulladok, nem tudok kiúszni. Mit volt mit tenni, visszamentem a hajóra, és a hajó elindult. Ekkor attól féltem, hogy irányítás nélkül még nagyobb baleset lesz, ezért bár nagyon nagy erőfeszítésembe került, felmentem a hajóhídra, és partra akartam irányítani a hajót. Aztán egyszerre csak ott volt Viktor fiam, én deréktől lefelé meztelen voltam, ő pedig adott kölcsön gólyalábakat, amikkel nagyon ügyesen tudtam közlekedni, de nem akartam, hogy Edit meglásson úgy, és a gólyaláb is az ővé volt, vagy valami miatt nem akartam, hogy tudja, hogy kölcsönkaptam, de meglátott, én meg intettem neki, hogy szia Editkém. Aztán egy idő múlva már észrevettem, hogy nem a gólyalábon járok, a bokám szép gyorsan mozog, ahogy a lépcsőn fel-le megyek, és egész testem ruha fedi, szép elegáns szürke öltöny van rajtam.

Magyarázat: Életem hajója, életem folyásának közepén megakadt, megrekedt. El akartam hagyni a partrajutást elősegítő eszközt, (körülményeket) és magam, szabadkézzel ( a biztonságot jelentő) partra úszni, kerestem a biztonságot, de segédeszköz nélkül túl veszélyesnek mutatkozott. Megindult ismét életem hajója, és nagy erőfeszítéssel jutottam el oda, hogy saját kezembe vegyem életem irányítását. Egómmal (Edittel, a régi feleségemmel) való kapcsolatom szülötte segítséget, újabb segédeszközt adna, de az egóm szememben nem legitim, és nem akarom elfogadni, hogy tőle is jöhet segítség. Pedig az egó is segít a fejlődésben, csak az ember hajlamos az egót kárhoztatni, vagy mulandó volta miatt alacsonyabb rendűnek tekinteni. Felül (szellemileg) fedet, védett, felöltözött voltam, alul, tudatalattimban, anyagi mivoltomban védtelen, meztelen. Végül partra értem, megtaláltam a biztonságot, az élet egyenetlenségeihez könnyedén igazodom, úgy szellemben, mint anyagban, úgy tudatfelettiben, mint tudatalattiban elegánsan felöltözött vagyok.