MIÉRT VOLT JÉZUS TANÍTÁSA ÖRÖMHÍR?

 

Jézus azzal kezdte tanítását, hogy Isten országa köztünk van, elközelgett, bennünk van, ne az égre nézve várjuk, ne időben kitolva a túlvilágtól várjuk, hanem itt a földi életben elérhető tudatállapot.

Gondolkodásunk gyökeres átalakítása, metanoia „megtérés” szükséges az eléréséhez.

Ádám és Éva a Paradicsomból való büntetésként kiűzetése helyett a tékozló fiút örömmel hazaváró Atya, a az elkódorgott bárányait egybeterelő Jó Pásztor történetével magyarázta az ember anyagba szorított életének eredetét és jövőjét.

8 boldogságot fejtett ki tanításában, amivel vígaszt adott a szenvedőknek.

Rámutatott arra, hogy az ellentétek egyik pólusa csak a másik pólus megélésével oltható ki, tehát az erőszak csak erőszakmentességgel szüntethető meg.

Bemutatta Istennel való egységét és követőinek is ennek elérését igérte. (Aki szeret engem, Atyám is szeretni fogja, hozzámegyünk és lakást veszünk benne)

Isten országát nem a "jó" világaként, hanem az ellentéteken (sátán világán) való felülemelkedésként, az anyag és az ellentétek világából a szellemi Egységbe való visszavezető útként jelölte meg. (Legyetek tökéletesek, mint Atyám tökéletes, ki felhozza napját jóra-rosszra egyaránt és esőjével enyhet ad igaznak és hamisnak)

Egyszerű és hatékony receptet adott. A tökéletesség eléréshez a világ ellentétekre, jóra-rosszra történő kettéhasításán kell felemelkedni. (Szeresd felebarátod, mint tenmagad. Ne itélkezzetek)

Példát is mutatott, hiszen csodás gyógyításaival, kenyérszaporításával, halottak feltámasztásával, és saját feltámadásával megmutatta, hogy a szellem az úr az anyag felett.

Jézus tanítása egyszerű, és nagyszerű, tanítása tökéletes, de ahhoz hogy mi is tökéletesek legyünk, aszerint kéne élnünk.

 

VISSZA TOVÁBB