Edit szívós, kitartó egyéniség. Nem puhafából faragták, így aztán kiderült, csak csalfa vak remény volt, hogy könnyen el fog engedni. Ő mondta ki, hogy ha ”ezek után Istenben” hinni vagyok képes, akkor “semmilyen jövőt” nem lát nekünk, mégis, amikor visszavitt cuccaim között kotorásztam, egy borítékot találtam, melyben egy cikkből sorkiemelővel kijelölt néhány sort:
“A tanulás árnyoldala – olvasható egy közössége által jegyzett brosúrában -, hogy olyan tanításoknak leszünk kitéve, amelyek rombolják az Istenbe és Bibliába vetett hitet.” Magyarul: más tágasabb szemlélet is betolakodhat a szűk horizontú közösség gondolkodásába, s ez fellazíthatja, sőt később szét is verheti annak zárt falait. Ezért tagadják meg először és legerőteljesebben az iskolát és a családot. A Megvilágosodás, a Megigazulás amúgy igen magas hőfokú érzelmi élménye együtt jár a legalább ilyen intenzív Megtagadáséval. Elfordulni mindattól, ami addig jónak, szépnek látszott, ez a Megszabadulás folyamata.
Egyenesen e merev szembenállásból épül a másként élni, másban hinni, a világ és a környezet új értelmén tépelődni élménye. Ez a másság bár önként vállalt, mégis az egyén szabadságát súlyosan korlátozó, mozgásterét, választási lehetőségét beszűkítő, s lényegében türelmetlen újhitűséget és életminőséget jelent. A kemény és kizárólagos szektabeli normák mellett eltörpülnek a család rutinszerűnek érzett kedves formaságai. Az új türelmetlenség mindent maga alá temet. Ez a gondom a többi olyan polgárjogi és civilszervezet törekvéseivel is, amelyek mellé kedvvel odaállnék magam is. De nehéz ezt megtennem, mert erősen süt belőlük a más magatartásformák iránti lenézés, ellenségkép-keresés, agresszió. Mintha elfelejtették volna: a türelem egyetemes.”
Az újságíró egy nagymama olvasói levelére írta a cikket, aki feltehetően nehezen viselte, hogy felnőtt lánya már külön családban él, és családjuk életébe külső személynek nem enged beleszólást. Be akar avatkozni életükbe, ami agresszió, és mégis, egy kis játék a szavakkal, s a gyermekek szülei szektások, családellenesek, agresszívek, mindennek kikiáltja őket a tollát ügyesen forgató újságíró, pedig aki életében egyszer járt már hentesnél, tudja, hogy minden kolbásznak két vége van.
Micsoda felelősség újságírónak lenni, napilapban tömegek véleményét formálni! Aki könyvet ír, annak kisebb a felelőssége, mert azt előtte megnézik, borítóját átlapozzák az emberek, és aki más beállítottságú, az nem veszi meg. De az újság jár, megnézik az apróhirdetést, az idősek az elhalálozási rovatot, a fiatalok a focieredményeket, az asszonyok a pletykarovatot, meg a recepteket, és közben egy – egy cikket elolvasva szépen formálódik a közvélemény.
Elegem volt már Edit néma szemrehányásaiból, hangos vádjaiból, irományaiból, melyeket mindig elnyeltem, úgy gondoltam, jobb, ha válaszolok az elküldött cikkre, és megpróbálom ráébreszteni, hogy ugyanaz az ajtó, amelyiken egyik oldalon Bejárat felirat áll, az a másik oldalon Kijárat feliratot visel, noha ugyanarról az ajtóról van szó.
Drága Editkém! Hu Hu! Szia!
Köszi a levelet, és a cikket, csak most találtam meg. Mélyen elgondolkoztató. Nagyon együtt érzek azzal, aki érzi, hogy “hogy szabadságát súlyosan korlátozóan, választási lehetőségeit beszűkítően türelmetlenek” vele. Aki megéli, milyen “merev szembenállás fogadja a másként élőt, másként hívőt, a világ, a környezet új értelmén tépelődőt”.
Milyen rossz, ha egy “tágasabb szemlélet is behatolhat egy szűk szemléletű világba”, és rugalmatlanságukat, merevségüket, változásra képtelenségüket leplezve, családra, normális viselkedésre, és más közhelyekre hivatkozva elsőként “azokat tagadják meg, akik így gondolkoznak”. Pedig a változás az élet alapja, a változások viszik előre a világot.
Mivel magam is szenvedője voltam, ezért én sem állok olyanok mellé, akikből “süt a más magatartásformák iránti lenézés, ellenségkép keresés, agresszió”. “Mintha elfelejtették volna, hogy a türelem egyetemes”. A semmi áron engedni nem akarás, a merev türelmetlenség “magas hőfokú érzelmi élménye együtt jár együtt jár a legalább ilyen intenzív Megtagadáséval”.
“Elfordulni attól, aki addig jónak, szépnek látszott”. Na azzal is együtt érzek, aki ezt éli meg. Van aki még élete párjáról is lemond, mert nem képes változni, türelmetlen, nem viseli el a másságot. Hát Editkém, kösz a cikket, valóban tanulságos. Egy kis játék a szavakkal, és mennyire el lehet torzítani a valóságot.
Van egy agresszív nagymama,
aki beavatkozik egy másik család, lánya, veje, és gyermekei életébe, s mivel ezt
nem tűrik, még őket kiáltják ki türelmetlennek, családellenesnek, mintha a
nagymama lenne a család, mintha nem a nagymama lenne velük szemben merev és
türelmetlen. Ezt hívják újságírói csúsztatásnak.
Üdv: Viktor
Ez volt az egész elmúlt három évben, hogy agresszíven könyvet olvastam, és azzal
hoztam ki belőle érthető viselkedését, hogy széttépte könyveimet. Agresszíven
elmentem havonta egyszer másfél órára az imakörbe, és ezért teljesen normális,
hogy egész hónapban szapulást kaptam. Hitemet eszement baromságnak csúfolták, de
én képzeltem Istennek magam, sarlatán, métely terjesztője voltam, de én néztem
le az orvostudományt, amelyik valóban segít az embereken.
Minden szavam hazugság volt, csak épp az ellenkező igazát sem lehetett bizonyítani. Böbe boldog túlvilági életében, Jó Istenben való hitem önbecsapás, de a kegyetlen, gonosz Isten igazság, és valóság, mintha egyiket is bizonyítani lehetne. Amikor minden csak szemlélet, kiindulási pont, hit kérdése.
Edit a világból indul ki, és onnan magyarázza Istent, én meg a Jóistenből, az Ő tökéletességéből indulok ki, és abból magyarázom a világot. Hogy Edit szerint ez hihetetlen? Bölcs kijelentés az Angyal válaszol című könyvben: “Hinni csak hihetetlenben lehet”.
Amit valószínűnek, hihetőnek tartunk, az eddigi megtapasztalásainkon, érzékszerveink által gyűjtött megfigyelésen alapszik, így tudás, megtapasztalás, nem hit. Hogy is volt az első kötet végén azzal a mosdókagylóval? “Már próbáltam, nem lehet megtisztítani”. - Mondta Edit, én mégis nekiálltam, hittem a hihetetlenben, és hitem erejével mégis legyőztem azt nyavalyás koszcsíkot.
Felvethetné most persze valaki, ahogy az uszodai jegyszedőnő is felvetette, hogy Böbével mi van, ott Hitben nem hat? Böbénél egy saját logikámon alapuló, hihető, számomra valószínű álomban hittem, tehát nem hittem, hanem szinte tényként kezeltem, hiszen a földi tudás szerint az utolsó néhány napig minden esélye megvolt Böbének az itt maradásra.
A hit ott kezdődik, hogy elhiszem a hihetetlent, hogy abban a világban, melyből Edit szerint még nem jött vissza senki, van élet, és nincs halál annak, aki Jézusban, és az Örömhírben hisz. Hogy hiszek Istenben, még ha nem is láthatom, hiszek abban, hogy Ő jó, pedig a tények az ellenkezőjére is magyarázhatók. Akkor is ebben hiszek, ha a szívem fáj, ha könnyek gördülnek az arcomon, ha sikoltanék, üvöltenék a legszívesebben, mert szeretett gyermekemmel itt a Földön többé nem találkozhatok, ha hét éve nyomorékként bicegek, ha hitem miatt kiszakadok családomból, ha szerelmeim nem teljesülnek be, ha elvesztem az állásom, ha hol éjjel, hol nappal démonok, ördögök nyaggatnak, amikor minden okom meglenne rá, hogy ne higgyek, akkor kell hinni. A hihetetlenben hinni, itt kezdődik a hit. Nagy igazság!
Végső soron ha egyetlenegyben hiszek, hogy Isten van, és Isten jó, akkor semmiben sem csalódhatok, mert minden, ami velem történik, az jó kell, hogy legyen, mivel Mennyei Atyám, Gondviselőm tud róla. Ilyen értelemben igaz még az az állítás is, hogy nincs jó, vagy rossz döntés, csak döntés, vagy nem döntés van. Erre elköltözésemet megelőző hezitálós időszakomban hívta fel valaki a figyelmemet.
Ő arra akart rávezetni, hogy ne mérlegeljek oly sokáig, hanem merjek lépni, aztán majd meglátom, ha rossznak bizonyul döntésem, még mindig módosíthatom utólag. A rossz döntés is jobb, mint a döntésképtelenség. De rossz döntés azért nincs, mert cselekedete mindenkire visszahat, valamint működik az Isteni Kegyelem, ezért az Örökkévalóság szemszögéből utólag minden döntés, minden tett, Istenhez vezető úttá válik, legfeljebb kerülő úton. Még Lucifer és társai mesterkedései is, csak nekik nagyon nagy a kerülő. Mivel minden út Istenhez vezet, teljesen értelmetlen, és felesleges a jövővel foglalkozni.
Mt.6. 34. ,, Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Elhatároztam, hogy új életemet, talpra állásomat gyorsan körbeküldöm ismerőseimnek, hiszen ha a letargiát körbeküldtem, kötelességem meg is “vigasztalni” őket. Egy fénymásoló szervizben olcsón lesokszorosítottam az utolsó 16 oldalt, összeraktam, hajtogattam, borítékoltam, és már postáztam is, mint mindig, lendülettel. Nem zavart, hogy ezzel is fogy megtakarításom, mert olyan erős volt a hitem, hogy egy másodpercig sem kételkedtem, gyökeresen jóra fordul sorsom.
Biztos nevetségesnek tűnik, de megint az jutott eszembe, csak nem lesz négy kötetes a könyv, és akkor kell a happy end. Persze lehet, hogy megint tévesen gondolkozom. Vagy már meg is volt, hogy ilyen hamar talpra álltam, és nem kell égből jövő lángnyelveket várni? Ez is egy okos gondolat.
Körbelátogattam ismerőseimet, mert hűséges Daewoomat csak a hét végén kellett Trattner úréknak leadnom. Era anyukája szeretettel felajánlott egy talpmasszázst, melytől felfrissültem. Visszafelé benéztem Károly bácsihoz, és Magdikához. Gondoltam, mint lelkes spiritisztáknak elmesélem, mennyire óvatos lettem minden túlvilágról jövő közléssel szemben.
Magdika 39 fokos lázzal feküdt, Károly bácsi cuppanós puszival fogadott, és feszült figyelemmel hallgatták beszámolómat. Amikor a vége felé közeledtem, Magdika izgatottam közbevágott: - Igen, hát igen. Edit nem változott, pedig azt hittük. – Most mondja a hang, hogy Eszterrel még te össze fogsz jönni, mert csak a szülei tiltották el tőled azt a kislányt, és ő még a szíve mélyén szeret téged. Majd valahogy véletlenül össze fogtok találkozni. De jobb lenne, ha te kezdeményeznéd a kapcsolatfelvételt, mert te vagy a férfi.
Belegondoltam, mennyi lehet ennek a valóságtartalma. Magdikáék még nem olvasták a harmadik kötetet, csak amit elmeséltem, és azt a részt, ahol Eszter annyira kifordult magából, el sem mondtam nekik. Így valószínűleg önsugalmazás, mert abból indulnak ki, milyen nagy szerelem volt köztünk, és ha csak a szülők tiltása akadályozza, hogy egymáséi legyünk, azt majd elhárítjuk.
Hát bizony ennek nem sok esélyt adok, bár semmit sem zárok ki. – De honnan veszed Magdikám, kérdeztem, hogy ez Isten szava, és nem egy szemtelen szellem mondta? Vetettem fel tapintatosan. Magdika szerint sugalmazásainak 80%-a bejön, de honnan tudjuk, melyik a 20%? Károly bácsi már izgatottan toporgott.
- Már negyed órája akarom
mondani: - Viktorkám, az Edit meg fog térni, legalábbis meg lesz az esélye rá,
mert egy alkalommal az ajtóban megjelenik majd neki Böbe, és azt mondja, élek,
jól vagyok. Akkor Edit össze fog esni, de utána meg fog térni. Szóval még ne
siesd el Eszterrel a dolgot.
- Hát, adja a Jóisten, hogy Edit megtérjen, mert igazán sajnálatraméltó, ahogy
szenved. Hogy mi lesz a párkapcsolatom terén, majd meglátom, zártam le a
diskurzust, mert szeretnék már szabadulni ettől a témától. Érzem, minél többet
foglalkozom vele, annál később lesz megoldás.
Reggelre ismét éreztem, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz, mert egy manager közvetítő cég tulajdonosnőjével álmodtam. Megvan az állás, gondoltam, hisz mi mást jelenthet az álom, úgy látszik mégis úgy akarja a Jóisten, hogy munka mellett végezzem az igazi hivatásom. Pénteken kellett az autót visszaadnom, így csütörtökre még beszerveztem egy kirándulást Marcsival és Magdival a környékbeli kiserdőbe.
Együtt imádkoztunk kint a természetben, és csodálatosan feltöltődtünk energiával. Pár napja száz métert alig bírtam letotyogni, most meg kilométereket gyalogoltam. Jót tett, hogy magamban lezártam az Edittel kapcsolatos hezitálást, és eldöntöttem, hogy elválunk. Szombaton gyalogoltam el hozzá, kezemben egy kimutatással, miszerint a 19 együtt töltött év alatt mindent száma véve 12,5 milliós “vagyonra” tettünk szert, melynek fele a lakás, berendezéseivel, bútoraival együtt, a többi a rendelő berendezése, a két garázs, a Vento, a biztosítások, és a készpénz, amit elköltözésekor magammal vittem.
Félrevezető a kép, mert nem
huzakodni mentem Edittel, mégis szükségesnek tartottam a kis táblázatot. Egy
mozdulattal, legyintéssel elintézte, hogy a rosszabbik helyen levő garázs az
enyém lehet, és neki egyébként is bele kell számítani, hogy most, lévén
betegállományban, nem fogok tartásdíjat fizetni.
- De milyen címen mondod ezt, amikor eddig is mindig fizettem, bőségesen
elláttalak titeket pénzzel? Sosem volt pénzügyi gondod, amióta ismersz!
- Mi nem számíthatunk rád, te elhagytad a családodat! Vett elő egyet a szokásos
frázisokból.
A szokottól eltérően most nem
hallgattam, nem nyeltem, hanem visszakérdeztem: - Milyen címen beszélsz többes
számban, és miként azonosítod magad a családdal? A gyermekeimmel sosem volt
semmi bajom, nekem veled volt bajom, hogy nem hagytál békén, amiért Istenben
hittem. Te nem vagy a család. A család az mindnyájan vagyunk. Ne keverd össze a
dolgokat!
- De elhagytad őket is, és mindenki felháborodott, hogy lehettél ilyesmire
képes, hogy beteg gyereket….. mondta, és kezdett pityeregni.
- Ácsi, ácsi, Editkém, miért választottál el te a gyerekeimtől, miért
keserítetted meg te az életemet annyira, hogy el kelljen mennem? Onnan is meg
lehet közelíteni a dolgot, hogy mit kellhetett a férjnek elszenvedni, ha még
beteg gyermekét is otthagyva elköltözik. Nem csak abból, hogy milyen ember, hogy
képes elköltözni. Két vége van minden kolbásznak.
- Nem, ennek a kolbásznak csak
egy vége van! Vetette ellen logikátlanul, és rázendített a régi nótára, hogy
Eszter miatt költöztem el, és hogy szégyelljem magam, hogy k…..m volt, stb.
- Editkém, szerinted mi szolgálná a gyerekek érdekét, ha melyikünkkel
maradnának? Tettem fel óvatosan a kérdést.
- Ha velem, velem. Vágta rá egy pillanat alatt. – Gondolod, hogy elmennének
veled?
- Miért kéne nekik elmenni? Ha igazságos szerinted az elosztás, akkor tiéd is
lehet az egy garázs, meg a készpénz, és én is maradhatok itt a gyerekekkel. Erre
már elsápadt Edit, mert ez eszébe sem jutott, csak az, hogy mindent, minden
erővel, magának. Összegyűrte a kimutatást és belevágta a mosogatóba. – Akkor
javulj meg és gyere vissza! - Kiáltotta.
- Nyugi Editkém, itt hagyok
mindent, de azért ebben az én munkám, az én tizenkilenc évem is benne van, azt a
fikarcnyit legalább el lehetne ismerni.
- A fikarcnyi, az el van ismerve. Azt hittem, hogy ezek után észhez térsz, és
még meg is fordult a fejemben, hogy ha bocsánatot kérsz, akkor visszafogadlak.
- Miért kell engem a saját lakásomba visszafogadni? Én pont ugyanezt gondoltam,
hogy ha te megváltozol, akkor megbocsátok neked! Nekem is van megbocsátanivalóm.
Neked az a bajod Editkém, hogy amikor összeházasodtunk, te voltál az isten
nekem, és amikor egy láthatatlan Isten megjelent, és eléd került, ezt nem tudtad
elviselni.
- Nem igaz, nem azért, lennél normális, nem bigott.
- Látod Editkém! Én higgyem
el, hogy te azért üldöztél, amit te mondasz, de te nem fogadod el, hogy én azért
költöztem el, amit én mondok. Nem veszed észre milyen egyoldalú vagy?
- Hogy tudsz így gondolkozni, hogy lehet Böbének jobb most?
- Editkém, tenálad nem az van, hogy nem hiszel, hanem te nem akarsz hinni. Azt
mondtad a Spektrum tv műsorának nem hiszel, mert messziről jött ember azt mond,
amit akar, inkább hiszel a kisfiúnak, akit újraélesztettek, és nem látott sem
fényt, sem alagutat. És Gergőnek, saját fiadnak miért nem hittél, aki minden
éjszaka fent járt Istennél, és elmondta, hogy jobb odaát?
- Gergő csak azért találta ki ezt az egészet, mert Böbe betegsége miatt keveset
foglalkoztunk vele!
Na ez már megint olyan képtelen feltételezés volt, amire mit lehet szólni, de nem is érdemes, mert épp ez bizonyítja, Edit nem akar hinni. Így fejeződött be sokadik iszapbirkózásunk, de annak ellenére, hogy fáradtan jöttem, frissebben mentem haza, mert energiát adott, hogy végre vissza mertem beszélni Editnek, pedig úgy jött felém, mint az úthenger.
Legalább egyszer meghallotta, hogy van minden állítása mellé egy másik is. Nem biztos, hogy ezen elgondolkozik, de legalább meg van az esélye rá. Talán egyszer elgondolkozik, mi van a fene nagy magabiztossága mögött. Azon kívül, hogy néhányszor határozottan felemeltem a hangom, nagyon kedves voltam, jövet, menet puszit adtam az arcára, sőt menet még a feje búbjára is, és az arcát is megsimogattam, hogy érezze, komolyan megfordult bennem, hogy kezdjük újra. Mielőtt átmentem hozzá, egész délután Elvis Presley szerelmes számait hallgattam, melyek fiatalságunkra emlékeztettek, hogy a lehető legkonstruktívabb tudjak vele lenni.
Amikor Istent szidta, hogy
elvett tőle, hiába érveltem, hogy akkor próbálkozzon kedves lenni hozzá, hogy
adjon is vissza neki, csak azt válaszolta: - Széttépem!
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy jogosan emlegette föl, hogy Böbe
elmenetele napján magabiztosan hivatkoztam arra, hogy Isten meghallgatja
imánkat. Nézzük csak, mit mondanak az Evangéliumok? Mt.21. 21. Jézus így
válaszolt nekik: ,,Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek,
nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok:
Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! - az is meglesz. És mindazt, amit
imádságban hittel kértek, megkapjátok.”
Kérni kértük, ahhoz nem fér kétség. Nem volt elég a hitünk? Az én hitem sem volt elég? Belülről kételkedtem volna? Hát mekkora hitre lett volna szükség? Létezik ez, hogy mindent, mindent meg lehet tenni hittel? Maradhatott volna Böbe, ha nagyobb a hitem? Mk.11.24. “Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek”. Nincs semmiféle korlátozás, bármit lehet kérni Istentől, csak nem szabad kételkedni, és hinni kell.
Jn.14.12. ,,Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” Ez az idézet forgott a fejemben aznap, Máténál, Márknál, Jánosnál lényegében ugyanez áll.
Mk.9. 23. Jézus ezt mondta neki: ,,Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz.” Itt sincs semmilyen korlátozás, csak hit kell, ami ezek után kétségkívül még nincs meg nekem, vagy legalább is nem elég erős. Mk.16.17. “Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”
Jairus lányát is meggyógyította - feltámasztotta Jézus, Lázárt negyednaposan is támasztotta fel, és magánál is nagyobb erőt ígért azoknak, akik hisznek benne. Hányszor tettem Böbére a kezem, ha titokban is, ha éjszaka is, lábujjhegyen kiosonva is? Vagy épp ez volt hitetlenségem, hogy nem mertem eléggé kiállni hitem mellett? Rajtam, hitemen múlott? Mulasztással vétkeztem?
Hitem újabb, méghozzá kemény próba alá került. Még Böbe műtétje előtt kezdtem kézrátétellel kezelni egy súlyos bélgörcsöktől szenvedő hegedűművésznőt. Minden kezeléstől javult állapota, de aztán idő, és alkalom hiányában átálltunk a távgyógyításra úgy, hogy telefonon időt egyeztettünk, és én Kecskeméten imádkoztam, és ő gyógyult Budapesten. A temetés után újra felvettem vele a kapcsolatot, és nagyon elmélyülten imádkoztam érte, de másnap, amikor felhívtam, elpanaszolta, hogy még életében nem volt olyan rosszul, mint előző este, pokoli állapotban volt.
Véletlen egybeesés? Nem, hogy jót teszek, még ártok is? Nem hittel imádkoztam? Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, és kezd elmenni a kedvem a gyógyítástól is. Mi lehet az oka sikertelenségemnek? Rosszul csinálok valamit, bennem van a rossz, vagy rosszul értem az Evangéliumokat? Vagy csak a hitem kevés? Hát mekkora hit kell itt a Földön? Az enyém csak a mosdó megtisztításához volt elég? Hogy növelhetem hitemet? Mikor fog a Gellérthegy odébb menni, ha rászólok? Elérheti ezt ember? Mt.17. 20. Ő így válaszolt: ,,Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen”.
És még én írok könyvet Hitbenhat címmel? Hát úgy látszik, még a mustármagnál sem tartok. Ez elkeserítő is lehetne, de tovább bízom, hiszek Istenben., mert amire a magam erejéből képtelen vagyok, Vele lehetséges. Lk.1.37. “mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” A néma lélektől megszállt fiú apjával együtt mondom: Mk.9.24. ,,Hiszek Uram, segíts a hitetlenségemen!”
Végülis a Jóisten kezébe helyezem sorsomat, ha egyedül kell élnem, maradok egyedül, ha Edit megtér, és a Jóisten szerelmet kelt a szívemben, lesz Edit, ha meg más lesz, Istenhívő, akkor lesz más. Ha Jó Istenben hiszek, minden jó az életben, csak jó történhet velem. Edit kilátásba helyezte, hogy beperel a könyvért, így megint elbizonytalanodtam a kiadást illetően, de végül azzal zártam le, hogy nincs rossz döntés, csak döntés, vagy nem döntés, ezért nemsokára döntenem kell, és ha biztos vagyok benne, hogy őszintén, jó szándékkal írtam a könyvet, akkor az engem bíztatókra kell hallgatnom.
Azért nehogy valaki azt higgye, pár hét, nap után végleg és teljesen túl tudja magát tenni az ember. bármin Bekapcsoltam a számítógép outlook, határidőnapló programját, mert meg akartam valamit nézni benne, és megjelent a beprogramozott emlékeztető ablak, Böbe születésnap. Ennyi elég volt, hogy eleredjen a könnyem, és patakokban folyjon végig arcomon. Önsajnálat, igen, de nagyon fáj.
Ordít bennem, hogy hol vagy Böbe? Miért nem ölelhetlek meg, miért nem szólhatok hozzád kislányom? Lelkem része voltál, vagy, és most nem talállak sehol. Miért, miért? Miért kellett ennek így lennie? Hát mégsem vagyok túl rajta? Vagy csak egy utórezgés, mint Eszternél volt hónapokkal elválásunk után? Nem tudom. A legjobb lenne utánad menni Böbe, hisz a Földről mindenki csak menekül. De sajnos addig nem lehet, míg el nem jön az órám, így jobb lesz összeszedni magam, nehogy szégyenkezned kelljen miattam odaát.
Az önmarcangolással nem megyek semmire, inkább Böbe egyik kedvenc dalát hallgatom a Happy Gang együttestől:
Adj esélyt
Úgy vágyom rád egy téli éjszakán,
mint koldus az otthon melegére
a madarak is másra vágynak éjszaka,
mert elrepülnek délre
Itt állok Ég és Föld között
itt ragadtam, de sajnos nélküled,
add hogy a szeretet utolérjen
gyönyörben és összeforrjak veled
Adj esélyt, hogy az élet a rombolásnál több legyen,
adj esélyt , hogy a szívedben az angyalok lélegezzenek,
Kívánd azt, hogy a holnap jobb legyen,
szebb jövőt mindenkinek,
egy mosolyt, amelyben hinni lehet,
kívánj még nekem,
kívánd azt, hogy a holnap jobb legyen,
szebb jövőt mindenkinek,
egy mosolyt, amelyben hinni lehet,
kívánj még nekem,
Kívánd azt, hogy a holnap jobb legyen,
szebb jövőt mindenkinek,
egy mosolyt, amelyben hinni lehet,
kívánok neked.
Ha hazatérsz, majd kérlek ne szólj,
hisz mindketten tudjuk, mi mennyit ér,
A szeretet, és az otthon melege, fontosabb mindennél.
Kérlek adj esélyt, hisz érték az élet,
a rombolásnál több kell, hogy legyen
hát adj esélyt, hogy a szívedben az angyalok lélegezzenek….
|
|
|